BLOG

A fogyás több mint a testsúly csökkenése

Turbó Diéta

A cikk szerzõje:

Turbó Diéta

 

Karcsi diétájának 14. napja.

Budapest, 06.14

Esküszöm, ha nem lett volna Zita, a Turbós szakértők és a Célfüzet, Karcsi komoly gyászba borult volna a diéta utolsó napján. Még így is megnyúlt képpel járkált (nálunk) egész nap, és úgy bámult a turmixára, mint a szerelmes, aki éppen szakított, s most távozó kedvesére függeszti világvége-tekintetét. Ő, aki a Turbózás előtt el sem bírta képzelni, hogy akár csak egyetlen napot is végig tud csinálni, most, a 14.-en épp arra érzi magát képtelennek, hogy ezentúl szilárd táplálékon éljen.

No persze nem a késsel-villával van gondja, hanem a folyamatosan jelentősen csappanó testsúly feletti örömtől esik oly nehezére búcsút venni. És mintha a sors még direkt fricskázná is, tegnapról mára megint nagyot ugrott a mérleg nyelve, 97.1-ről egészen 95.7-re. Na, erről a valóban turbó ütemű fogyásról nem akaródzik neki lemondani, és különben is, úgy érzi, élete végéig ellene ő a finom kis turmixokon. Azért tisztában van a szervezet működésével, és racionálisan tudja, hogy muszáj legalább szünetet tartania két Turbó-kör között, de már most alig várja a következőt.

Hogy felvidítsuk és a diéta utáni szakasz élvezetes oldalára fókuszáljunk, egész nap diétás recepteket válogattunk és az étrendjét terveztük. Zita is, én is, sőt, férjuram sem húzhatta ki magát, minekután Karcsi bevetette a „legjobb barát” kártyáját. Egyszóval, akárcsak az első napon, megint mindenkinek az ő fogyásával kellett foglalkozni, de igazából szívesen tettük, hiszen mindig jó érzés jó ügyet támogatni.

Márpedig a Turbózás kétségtelenül nagyon jó ügy Karcsi számára: nemcsak nagyon nagyot változott a külseje, de a gondolkodásmódja is átalakult, és az egészséges életmód-étrend abszolút céljává vált. Viccelve mondta, hogy na tessék, most akkor vagy 10 évvel tovább leszünk kénytelen őt eltűrni az életünkben, mert bizony végzett a zsíros, nehéz ételekkel, a káros adalékanyagokkal, a tespedéssel... de ez, ha jobban belegondolunk, nem is olyan vicces. Mert az életmódja valóban olyan volt, hogy nagy eséllyel megrövidítette volna az életét: nehézkes mozgása, fújtatása, puffadt arca láttán nem egyszer hasított belém, hogy jaj, csak nehogy idő előtt el kelljen őt veszítenünk. Most olyan jó ránézni: látványosan vékonyodott, az arca feszesebb, az álla alól szinte felszívódtak a zsírpárnák, energikus, és ami a legfőbb: lelkes és elkötelezett az életmódváltása mellett. Visszakaptuk Karcsit!

BLOG Így kerüld el a stresszevést a home office alatt Így kerüld el a stresszevést a home office alatt Így kerüld el a stresszevést a home office alatt

Az elmúlt hetek történései alaposan átrendezték az életünket. Attól függetlenül, hogy a pihenésé vagy a munkáé a főszerep most az életedben, a huzamosabb idejű otthontartózkodás alatt olyan viselkedési formákat figyelhetsz meg magadon, amelyek eddig akár teljesen ismeretlenek voltak számodra. Ilyen a stresszevés is.

#táplálkozás #életmód
Receptek Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves

Könnyű, nyári, hűs frissítő, üde ízével igazán feldobja a diétát.

#diétás ebéd #gluténmentes receptek #diabetikus ételek #diétás levesek

Fogyókúra kalkulátor: Találd meg a hozzád illő diétát!

Találd meg a megfelelõ Turbó Diéta csomagot!

Nemed:

kg

cm