Sikertörténetek

A IdealBody® megint bizonyított

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

"Ismét rátaláltam az IdealBody®-ra®. Egyszer már segített pár éve néhány kilótól megszabadulni, ezért úgy gondoltam újra megpróbálom."

Sokszor hallottam ismerősöktől, hogy egyre kövérebb vagyok. Naponta kérdezték tőlem: Miért eszel annyit? Több fogyókúrába belekezdtem, de szinte semmi változást nem tapasztaltam, és egyre csak híztam. Teljesen kétségbe estem, főleg, amikor az egészségem is romlani kezdett. Vizesedtem, lépcsőzésnél már az elején alig kaptam levegőt, futni egyáltalán nem tudtam.

Ekkor ismét rátaláltam az IdealBody®-ra®. Egyszer már segített pár éve néhány kilótól megszabadulni, ezért úgy gondoltam újra megpróbálom.

Rögtön az Intenzív Programot választottam. Vettem 3 doboz turmixport, antioxidáns és sav bázis tablettát és tejet.

A tisztító kúra után nem sokkal éreztem, hogy felpuffadok és fáj a gyomrom. Rájöttem, hogy a tej okozza, ezért laktózmentes tejre tértem át. Ezután a közérzetem jobb lett, reggel, délben és este mindig ugyanabban az időben ittam meg a turmixot.

A két hetet végig csináltam és így 8 kg-ot fogytam.

Elégedett vagyok az eredménnyel és folytatom a Könnyített programmal, ahol reggel este IdealBody®® turmixot iszok, ebédre  egy könnyű egytál ételt eszem. Könnyen lehet tartani, mert nem vagyok éhes. Célom a 70 kg, ami már nem is tűnik olyan elérhetetlennek.

2014.10.04. M. Zsuzsa, alias Mojzsu (51 éves)

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség