Sikertörténetek

Álomalak sprintben

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Szikszay Júlia neve ismerős lehet mindazoknak, akik nézték a 2 Testőr adásait – az IdealBody®®-val elért sikereit a saját szemünkkel láthattuk a műsorban.

Egy majdnem gondtalan élet

A férjemmel és lányainkkal harmonikus, boldog családban élek, mondhatni, 40 évesen mindenem megvan ahhoz, hogy igazán felhőtlenül élvezzem a mindennapokat. Ám nem is olyan régen ez azért nem egészen volt így. 10 kiló súlyfeleslegem megkeserítette az édes napokat, és éreztem, hogy addig nem tudok valóban felszabadult lenni, amíg a pluszkilókkal küszködöm. A pluszkilókkal, amelyek szinte észrevétlenül szaladtak fel rám, de amiket most annál inkább nem lehetett nem észrevenni.

Kálváriám a fülbe szúrt tűktől a vákumtojásig

Persze nem csupán keseregtem, küzdöttem is… csak épp eredménytelenül. Annyi diétát próbáltam ki, amennyire csak erőm volt. Igazán nem sajnáltam az áldozatokat: még most is látom magam előtt megpróbáltatásaim kellős közepén: hol tűkkel a fülemben, hol vákuumos tojásba préselve, hol kapszulákkal, fogyasztóporokkal teli szatyrokkal (és kiürült pénztárcával) hazaloholni, bízva a csodában. Ami nem jött, vagy ha igen, csak kis ideig. Már nem is tudom, melyik diéta volt az utolsó csepp a pohárban, csak arra emlékszem, hogy valaki felordított bennem: ELÉG VOLT! Elég volt az ideig-óráig tartó fogyásokból, az önsanyargatásokból, a normál evés felett érzett bűntudatból, önbizalmam, magabiztosságom béka feneke alatti tartózkodási helyéből, a feszélyezettség érzéséből… mindenből. Le akarok fogyni, de ezúttal végleg.

Végre a helyes úton!

A sok diéta azért egy valamire jó volt: rengeteget megtudtam a test működéséről, a jojózásról, a látszólagos, nem zsírból történő fogyásról, a fehérjék szerepéről stb. Úgy döntöttem, többet ésszel, mint erővel. Ha le akarok fogyni, az első dolog, amit meg kell tennem, hogy okosan és körültekintően választom meg a diétát. Egy nő mindig azonnal akar fogyni, s én sem voltam kivétel. Gyors fogyókúra kellett hát – de jojózás nélkül. Orvosilag, bizonyítékokkal megalapozott, fehérjealapú kúra, amely tényleg a zsírból faragja le a kilókat, mert már tudtam, hogy nem elég kevesebb kilónak lenni: vékonyabb, nem könnyebb szeretnék lenni! Egyetlen diéta volt, ami ezt ígérte, az IdealBody®®. Igaz, még sosem nélkülöztem a szilárd táplálékot, így kicsit tartottam az egésztől, de tudtam, nincs mese: vagy ez, vagy a hurkák.

IdealBody®

Juli IdealBody®® után

Már rögtön az első nap kellemes meglepetés ért: kiderült, hogy remekül bírom a csak folyékony táplálékot! Nemhogy nem voltam éhes, de még könnyebb is volt ellenállni az otthoni finomságoknak. Valahogy az agyam kódolta, hogy akkor most csak ezt iszom két hétig, és nem ácsingózott a sült csirke után. Este pedig remek volt azzal a tudattal lefeküdni, hogy mindent pontosan betartottam, könnyűnek és mégis jóllakottnak éreztem magam. A reggelek pedig? Minden fogyózónak kívánom azt a csodás látványt, ahogy a mérleg napról napra kevesebbet mutat! Az első két hétben 4 kg-tól, aztán pedig –némi szünettel- heti egy kilótól szabadultam meg, így 8 kg-ot tudhatok magam mögött – végleg! Az, hogy a 2 testőr műsorba jelentkeztem, és őszinte meglepetésemre kiválasztottak, csak még inkább motivált, ahogy családom, kollégáim és a hívásaimmal zaklatott Laura támogatása is. Az eredmény pedig: combom, csípőm, hasam látványosan átalakult, miközben egyáltalán nem éheztem, nem sóvárogtam, energikus és vidám voltam. Úgy alakult, hogy hetente kétszer úszni és szaunázni is tudtam, de ennél nagyobb mozgásba nem vágtam bele. Az IdealBody® italt bárhol, pillanatok alatt el tudtam készíteni, így még ez sem okozott gondot, sőt, egy csomó időt megspóroltam a bevásárláson és a diétás ételek készítésén.

Élet a diéta után

A családomra is remek hatással volt a fogyásom: azzal, hogy segítséget és támogatást kaptam tőlük a diéta utáni életmódváltáshoz, ők maguk is egészségesebben kezdtek el étkezni. Ma már odafigyelünk, hogy pl. teljes kiőrlésű lisztet használjunk a fehér helyett, kevesebb kenyeret, péksütit eszünk, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. A 44/46-os ruháimat 40/42-esre, örökké elégedetlen, feszélyezett magamat pedig egy életvidám, magabiztos nőre cseréltem. Az IdealBody®® életem egyik legjobb döntése volt, és még azt se bánom, hogy sok-sok sikertelen diéta kellett hozzá, hogy eljussak az IdealBody®-ig – de sikertörténetemet azért írtam le, hogy neked ne kelljen ezt a rögös utat végigjárnod. Hiszen saját kárán tanul az ember, de az okos meg a másén – nálam csodásan működött az IdealBody®®, és biztos vagyok benne, hogy nálad is így fog!

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség