BLOG

Járványos méreteket ölt az elhízás

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Ijesztő tendenciára figyelmeztetnek a szakemberek az Európai elhízás elleni napon.

Mi az: van már világnapja és európai napja is, ezrével születnek róla a cikkek és tanulmányok, mégsem vesszük elég komolyan? Természetesen az elhízás, ami a klímaváltozás mellett a 21. század egyik legégetőbb problémája. Hiába születnek minden évben újabb és újabb ijesztő kutatások, mintha mégsem vennénk komolyan a jelenséget. Pedig az elhízás mára globális probléma: a fejlett világ gyakorlatilag minden államát érinti. Egyes becslések szerint az elhízott emberek száma mostanra elérte az 1 milliárdot, 2025-re pedig ez a szám megduplázódhat, azaz a világ népességének negyede érintett lesz majd. Az Egészségügyi Világszervezet kutatása alapján a történelemben most először fordul elő, hogy több a túlsúlyos ember, mint az alultáplált…

Az európai elhízás elleni nap (European Obesity Day, EOD) is azzal a céllal jött létre, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a problémára. Az idén május 18-ra eső kezdeményezéssel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az elhízás nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi és környezeti kockázati tényező is. Az Egészségügyi Világszervezet az elhízást a legveszélyesebb krónikus betegségnek minősítette, és Európában egyenesen járványosnak tekintik a terjedését, amely gyógyítás hiányában veszélyes betegségeket okozhat.

Az elhízás Magyarországon
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet 2018-as felmérése szerint Magyarországon három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott, a WHO kutatása szerint pedig a világ 4. legelhízottabb országa vagyunk. Az OECD szintén 2018-as kutatása szerinti mi vagyunk Európa legelhízottabb nemzete. Az elhízás igazi civilizációs betegség: az állandó rohanás, a rendszertelen étkezés, a mozgásszegény életmód könnyen súlygyarapodáshoz vezet, és bár egyre egészségtudatosabbak vagyunk, a köztudatban sajnos sok félinformáció is kering az egészséges táplálkozásról. Az elhízás ráadásul nem csak az egészségünket veszélyezteti, hanem a környezetre is káros: a túlsúlyos embereknek ugyanis az ökolábnyoma is nagyobb.

Az elhízás okai
A túlsúlynak és az elhízásnak az okai a jóléti társadalom szokásaiban keresendők. A leggyakoribb okok a nem megfelelő táplálkozás és a mozgásszegény életmód, ami mind a modern életvitel velejárói. Nem vagyunk már rászorulva, hogy komoly fizikai aktivitást végezzünk a nap folyamán, viszont 50 méterenként van egy gyorsétterem, utcai árus vagy kisbolt, ahol bármikor megkaphatjuk amit csak megkívánunk. Érdekes adat, hogy míg egyre kevesebbet mozgunk, hiszen autóval és tömegközlekedéssel járunk még a sarki közértbe is, addig az ételadagok másfél-kétszeresére nőttek az elmúlt 20 évben. Szintén nagy változás, hogy a háztáji helyett robbanásszerűen nőtt a feldolgozott élelmiszerek aránya az étrendünkben, és míg száz éve a hús még ünnepi ételnek számított, ma már a magyar lakosság étrendje 70%-ban állati eredetű termékekből áll. Így aztán csak esszük és esszük a finomságokat, mintha nem lenne holnap.

Az elhízás következményei
A gondtalan falatozás általában addig tart, amíg észre nem vesszük magunkon az első aggasztó jeleket. Gyakrabban kell már megállni pihenni, mert nem kapunk levegőt, elkezd felfelé kúszni a cukrunk, az orvos is egyre határozottabban szólít fel fogyókúrára. Minél nagyobb az ember testtömege, annál több és annál súlyosabb formában megnyilvánuló betegséggel találhatja magát szembe. A komoly túlsúly növeli a vérnyomást és a vér inzulin szintjét is, ezért a magas vérnyomás és a 2-es típusú cukorbetegség az elhízott emberek leggyakoribb betegsége. Az elhízás sokszor magas vérzsír-szinttel és koleszterin-szinttel párosul, ami érelmeszesedéshez vezethet, ennek következtében pedig koszorúér-betegség, illetve stroke (gutaütés) alakulhat ki. Az elhízott emberek körében szintén gyakoriak a gyomortáji fájdalmak, emésztési panaszok és a zsírmáj, de a nagy súly nincs jó hatással a mozgásszervrendszerre sem. Miért is nem teszünk ellene időben?

Tegyünk ellene!
Hogy megszabadulj a felesleges kilóktól, komoly elhatározásra és jó pár változtatásra lesz szükség. Most nem arról van szó, hogy mi a teendő, ha egy-két plusz kilóval küzdesz, vagy ha felkészülnél a bikini szezonra. Ha te is a túlsúlyosak, esetleg az elhízottak népes táborába tartozol, akinek 10-20-30 kilótól kellene megszabadulni, akkor ez a nap egy jó alkalom lehet, hogy dönts. Vedd számba a szokásaidat: gondold végig a táplálkozásodat és a fizikai aktivitásod szintjét és lépj! Válassz diétás programot vagy kérj szakértői tanácsadást, ha bizonytalan vagy, és vágj bele. Mikor, ha nem most?

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség