BLOG

Újévi fogadalmak: Melyek a leggyakoribbak - hogyan tartsd be?

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Újévi fogadalmakból számtalan létezik, de azokból jóval kevesebb, akik be is tartják. Melyek a leggyakoribb újévi fogadalmak, és hogyan tartsuk be őket?

Újévi fogadalmat szinte mindenki szokott tenni. Van, aki tényleg hisz benne, hogy ilyenkor a legalkalmasabb nagy változásokat elindítani az életünkben, mások pedig csak hagyományból, megszokásból fogadnak meg valamit, amit nem is gondolnak komolyan.

Arra nincs pontos statisztika, hogy az emberek hány százaléka fogad meg legalább egy dolgot, ám arra igen, hogy milyen arányban sikerül a fogadalmainkat betartani. Az a szomorú tény, hogy az újévi fogadalmak 80-90%-a meg szokott bukni, „köszönhetően” a nem jól megfogalmazott céloknak, a kitartás hiányának, vagy annak, hogy igazából nem is akarjuk annyira a változást.

Azok viszont, akiknek sikerül betartani a fogadalmukat, egyetértenek valamiben: a jól körbehatárolt, konkrét célok, és a kitartás meghozza az eredményt. 

Az újévi fogadalom története

Belegondoltál már, honnan ered ez a furcsa babona, hogy ilyenkor kell fogadalmat tenni? Meglepő módon Julius Caesartól. Julius Caesar volt ugyanis az első, aki a kétarcú istenség, Janus tiszteletére fogadalmat tett. Ráadásul ő vezette be a 365 napos naptárat, amit ma is használunk, így az sem meglepő, hogy január lett a Janusról elnevezett hónap. 

A hagyomány szerint újév első napja azért tökéletes alkalom fogadalmat tenni, mert Janus is az egyik arcával visszafelé tekint a múltba, míg a másikkal előrefelé, a jövőbe néz. Mint ahogy mindannyian tesszük ezt december 31-én.

A leggyakoribb újévi fogadalmak

újévi fogadalom

Ha megkérdeznénk az embereket, hogy mi az, amit megfogadnak az újévre, pár nagyon jól körülhatárolható témát kapnánk. A diétás fogadalmak, a káros szenvedélyek elhagyása, és a többet fogok olvasni, sportolni, pihenni jellegű fogadalmak mind olyasmik, amit sokan szoktak kitűzni. És mivel készült már felmérés a leggyakoribb újévi fogadalmakról, ezért nem kell a fantáziánkra hagyatkozni, amikor a legnépszerűbb újévi fogadalmak listáját állítjuk össze. Lássuk tehát, mi a 7 legnépszerűbb újévi fogadalom!

1.    Idén lefogyok! Az emberek alapvetően elégedetlenek a súlyukkal, ezért nem meglepő, hogy a legnépszerűbb újévi fogadalmak listáját minden évben vezetik a fogyókúrás célok. Különösen igaz ez karácsony után, amikor a töltött káposztától eltelve, bejglivel a gyomrunkban még többet mutat a mérleg.

Mivel az IdealBody®-zók is rendszerint ekkor vágnak bele a diétába, ezért idén mi is készülünk egy nagy közös fogyás eseménysorozattal. Januárban elindítjuk a 30 napos újévi kihívást, ahol együtt, egymást támogatva indulunk el az ideális alak eléréséhez vezető úton. Itt videókkal, tanácsokkal, játékkal, és egy szuper közösséggel várjuk a diétázókat. A diétához szükséges 30 napos csomagot pedig akár már most be is szerezheted! 

2.    Boldogság. Szintén nagyon gyakori fogadalom az év végi hajtás és őrület után, hogy jövőre minden másképp lesz. Nyugodtabb, stressz mentesebb életet, kiegyensúlyozottságot és harmóniát szeretnénk, de konkrét lépések nélkül ezek vágyálmok maradnak. 

3.    A spórolás szintén az egyik leggyakoribb újévi fogadalom, valószínűleg mindenkinek van olyan ismerőse, aki mondta már, hogy idén végre rendbeteszi a pénzügyeit! Kevesebbet fogok költeni, több pénzt teszek félre, esetleg keresek egy jobban fizető munkát, és végre elkezdek félretenni a nyugdíjas éveimre… Ugye neked is ismerős?

4.    A rendszeres sport is előkelő helyen szerepel a leggyakoribb újévi fogadalmak listáján, idén pedig hangsúlyozottan így van ez. A Covid miatt soha ennyi időt nem töltöttünk otthon, és soha ennyire nem vágytunk még a szabadba, így várhatóan a többet fogok sportolni jellegű fogadalmak 2021-ben is népszerűek lesznek.

5.    Gyakran teszünk olyan fogadalmat is, hogy jobb emberek leszünk, kibékülünk másokkal. Ez egy olyan fogadalom, amit nagyon nehéz betartani, hiszen a saját természetünkön kellene változtatni. Ha te is ilyesmit tervezel a következő évre, akkor egészen pontosan határozd meg magadnak, hogy miben szeretnél javítani, fejlődni, és ebben az esetben duplán igaz, hogy az első kudarc után ne add fel! 

6.    Határidők betartása, pontosság. Meglepő, milyen sok ember érzi úgy, hogy a pontosságán is fejlesztenie kéne. A holnaptól mindig beérek 8:00-ra a munkahelyemre, nem kések el egy riporttal sem, és a baráti találkozókra is inkább korábban érek jellegű újévi fogadalmak szilveszter estéjén igen gyakran hangzanak el. 

7.    Egészségesebb életvitel és táplálkozás. A karácsonyi nagy zabálások után azt is rengetegen megfogadják, hogy egészségesebb étrendre térnek át, hiszen sokunk gyomra ilyekor elég erősen jelzi, hogy az elmúlt napok táplálkozását nem kellene tovább folytatni. Az egészségesebb táplálkozás jelenthet diétát, de jelentheti csak a házi kosztot, a több zöldséget, gyümölcsöt is. Bármelyik legyen is a cél, a Diétás receptek, izgalmas ízek című receptkönyvben található reggelik és ebédek segítenek egészségesebb táplálkozási szokásokat kialakítani.

Ajánlatunk

Szakácskönyv: Diétás receptek, izgalmas ízek

60 reggeli és ebéd recepttel

Ízletest és diétásat enni minden fogyókúrázó álma – és szerencsére a megfelelő receptekkel nagyon is lehetséges. Első saját szakácskönyvünkben 60 recepten keresztül mutatjuk meg, hogy a jó diéta nem jár koplalással, hanem úgy járul hozzá az egészségesebb életmód kialakításához, hogy közben még finomabbakat eszünk, mint előtte.

4 500 Ft

Törlés

Az újévi fogadalom betartásának titka

Ha eldöntötted, hogy a következő évben mit fogadsz meg, már csak egy dolgot kell kitalálni. Hogy állj neki az újévi fogadalmaid betartásának? A sikeres újévi fogadalomnak 9 titka van:

1.    Tervezz előre! Az újévi fogadalom sikere ott kezdődik, hogy ne szilveszter éjszaka alkoholos állapotban találd ki, hogy másnaptól nincs több cigi, csoki, vagy alkohol. Azt, hogy min szeretnénk változtatni az új évben, célszerű már hetekkel korábban kitalálni, hiszen sok esetben technikai és lelki felkészülést egyaránt igényel az életmódváltás. 

A lelki felkészülés alatt azt értjük, hogy fejben is kezdj el ráhangolódni, hogy változtatni fogsz a szokásaidon. Ez nem könnyű folyamat, így bizony hosszabb időre van szükség, mire átállítod az agyad, hogy nemsokára változni fognak a dolgok. A technikai felkészülés pedig olyan prózai dolgokat jelent, mint hogy elsejére ne legyen csoki a lakásban, ha diétázol, vagy hogy válaszd ki a neked legmegfelelőbb mozgásformát, és a hozzá szükséges eszközöket is szerezd be. 

2.    A tervezés egyik lépéseként elemezd ki a korábbi céljaidat! Sikerültek? Ha igen, miért teljesültek? Ha nem teljesültek, miért nem? Nincs értelme pont ugyanazt megfogadni, amit már több éve nem tudsz betartani. 

3.    Pontosítsd a fogadalmadat, és az előző évek kudarcából kiindulva változtass rajta! Ha például mindig megfogadod, hogy idén lefogysz, akkor idén hangozzon a fogadalom eképpen: „Áprilisig leadok 5 kilót, december 31-ig pedig még tizet.” Ez a pontosan megfogalmazott cél segít, hogy tudd mihez tartani magad. 

4.    Mindig csak egyetlen célt tűzz ki magad elé! Éppen elég egy dologban radikálisan változtatni, ne oszd meg az energiádat. Később, ha tegyük fel úgy érzed, hogy nyárra sikerült leszoknod a dohányzásról, akkor egészen nyugodtan kitűzhetsz magad elé egy új célt, de most koncentrálj a fő  újévi fogadalomra.

újévi fogadalmak

5.    A cél mindig legyen konkrét, teljesíthető, és elég fontos a számodra.  Ha azt mondod, hogy jó lenne egészségesebben élni, de azt nem tudod, hogy hogyan, akkor a kudarc eleve borítékolható. Fogalmazz meg nagyon is konkrét, teljesíthető lépcsőfokokat. Nem iszom több kólát. Reggelente nem szállok fel a buszra arra az egy megállóra. Ezek nagyon is teljesíthető apróságok, amik nap nap után meghozzák az eredményt.

6.    Az elején kell a legszigorúbbnak lenni magadhoz. Csináld megszakítás nélkül legalább 30 napig az újévi fogadalmad, mert ahhoz, hogy egy szokás rögzüljön, belsővé váljon, ennyi időre van szükség. Ha 30 napig sikerül tartanod a diétát, vagy nem rágyújtani, utána már sokkal könnyebb dolgod lesz.

7.    A cél teljesítése legyen fokozatos, folyamatos. Ez azt jelenti, amit az előző pontokban is említettünk: haladj apró lépésenként. Az áprilisig leadok 5 kilót célt bontsd még kisebb részekre: például, hogy havi 1,5 kilóval elérheted a célod. Ezek a mérföldkövek megadják a sikerélményt a folytatáshoz, különösen, ha meg is jutalmazod magad, amikor elértél egy részeredményt.

8.    Keress partnert, és motiváljátok egymást! Sokkal könnyebb úgy tartani az újévi fogadalmat, ha támogató közegben teheted meg. Gondolj bele, milyen nehéz úgy diétázni, ha mindenki még a bejglit eszi, vagy leszokni a cigiről, ha minden barátod dohányos. Keress olyan társakat, akikkel egyezik a célkitűzésed, így motiválni tudjátok egymást. Ha diétázol, akkor például csatlakozz a Facebookos újévi diéta kihívás eseményünkhöz, ahol egy szuper jó támogató közösség vár. 

9.    Próbáld meg elkerülni a kísértést!  Ne nehezítsd a saját dolgodat azzal, hogy hétfogásos lakomára mész diéta alatt, vagy hogy elkíséred a barátnődet vásárolgatni, ha épp megtakarítasz. Így szinte biztos, hogy te is bűnbe fogsz esni. Nem azért, mert ne lennél elég jó, hanem mert ilyen az ember. Ha mégis megtörténik a baj, és becsúszott egy csalónap, akkor se ess kétségbe, és pláne ne add fel a célod. Nap végén gondold végig, hogy mi okozta, hogy elgyengültél, és vond le a tanulságokat. Következő nap pedig folytasd ugyanúgy a fogadalmad, mintha semmi nem történt volna!

Mit tanultunk ebből?

Az újév remek alkalom a változtatásra, előző évünk kiértékelésére.

Újévi fogadalmat szinte mindenki tesz, ám betartani nagyon keveseknek sikerül.

A sikeres újévi fogadalmat tevők szerint ha konkrét célokat fogalmazunk meg, azzal sokat javíthatunk a saját esélyeinken.

A legnépszerűbb újévi fogadalmak listáját évek óta vezetik a diétázással, a dohányzással és a sporttal kapcsolatos fogadalmak.

A fogyáshoz és az egészségesebb életmódhoz az IdealBody® termékeket is segítségül hívhatod, diétás fogadalmad elérésében pedig újévi diéta eseményünk motiválhat. 

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség