BLOG

Hosszú hétvége - Anya lefogy! Blog 7. rész

Turbó Diéta

A cikk szerzője:

Turbó Diéta

 

Nem tudom, mindenhol így van-e, de nálunk az utazás mindig isteni szikraként pattan ki. Persze férjuram fejéből, és persze nem neki kell csomagolni.

10.28.

Eredetileg úgy volt, hogy a hosszú hétvégét arra használjuk ki, amire való, jelesül: semmit se csinálunk. Már akkor gyanút foghattam volna, amikor csütörtök este kétszer is lement megnézni a kocsit, és csak átszellemült arccal vigyorgott a távirányító kapcsolgatása helyett, míg én olvasgattam. De nem, nem voltam eléggé résen. Úgyhogy reggel arra a mondatra ébredtem, amit egyrészt szeretek hallani, másrészt a frász tör ki tőle: „drágám, ma elutazunk”. Azt viszont már tudom ennyi év után, hogy ilyenkor egyet tehet az emberlánya: sóhajt és elkezd csomagolni. Méghozzá mielőbb, mert az ötletgazda kb. tízpercenként érdeklődik, hogy indulhatunk-e már.

Mit neki pelenkahegy, bébiétel, kiskanál, alvósmaci, body, pótbody és pótpótbody... indulna ő úgy, ahogy van, majd-lesz-valami alapon szerintem berakna egy pizsamát a gyereknek és kész. Én persze vagy két óráig csomagoltam, közben elveszítettem pár sötét hajszálat, egy kevés idegrendszert és remélem, pár dekát is. Apropó, dekák! Ahogy a fürdőszobában pakolgattam, jó párszor szemem ügyébe került a mérleg, és bár csak elsején akartam mérlegelni, mit szépítsem, naaa... fogalmam nincs, hogy kerültem rá, de egyszer csak ott álltam rajta, és nem is bántam meg, mert újabb 2 kilóval mutatott kevesebbet!

Turbó DiétaMár 9 kilót fogytam, mióta belevágtam a diétába! Virágos jókedvem kerekedett, és semmi se véletlen: talán ez a méredzkedés motivált, hogy az egész -egyébként felejthetetlenül gyönyörű- mátrai kirándulás alatt szorgalmasan igyam a turmixjaimat és ne csábuljak el túlságosan a panzió gasztronómiai kalandjaira. Reggelit-vacsorát kértünk (én húst-halat zöldségkörettel vacsorára, hisz az is irtó finom és a világért sem  adnám fel a 9 elvesztett kilót), mert tudtuk, hogy ez ebédidő jó eséllyel túra közben, valamelyik hegygerincen ér majd bennünket. Készítettem szendvicseket a fiúknak, magamnak pedig persze a turmixot, és a hegytető meghódítása után jól megérdemelt jutalomként hármasban elfogyasztottuk ebédünket, ki-ki a magáét.

A panzióba késő délután értünk vissza, és már jött is a vacsi 18 órakor, aminek külön örültem, hisz tudtam, hogy akkor így a szervezetemnek bőven lesz ideje az emésztésre. Az étteremben egy mini-játszóház is volt, amit szívem szerint mindenhol kötelezővé tennék. Így jutott egy kis kettesben-időnk a férjemmel is egymásra: egy pohár bor (kicsit bűnöztem, na de ennyi bele kell hogy férjen?! ), gyertya, férfi-nő és nem apa-anya beszélgetés.... számomra ez az igazi romantika.

Ez volt az első olyan kirándulásom, amikor nem estem túlzásokba az evést illetően. És arra gondoltam, hogy mennyi élménnyel tértünk haza, amikben aztán vajmi kevés szerep jutott annak, hogy épp miket ettünk....  A hazatérésünk másnapján aztán vissza is tértem az eddigi megszokott diétás menetrendemhez. Egyáltalán nem volt embert próbáló feladat visszaállni, sőt, a hétvégi lazítás új lendülettel töltött fel, még a diétát illetően is! Reggel gyorsan összeráztam a turmixomat, és már indult is a diéta folytatása. Most már egészen biztosan kitartok addig, amíg el nem értem az álomsúlyom, mert már ennyi változástól is sokkal jobban és boldogabbnak érzem magam, no és persze az sem elhanyagolandó, hogy a férjem megígérte, jutalmul valami egészen különleges utazást kapok majd a vágyott alakhoz vezető, saját, és meg kell mondjam, még csak nem is nehéz utam végén:)

További részek:

BLOG Újévi fogyókúrák alapszabályai - 1.rész Újévi fogyókúrák alapszabályai - 1.rész Újévi fogyókúrák alapszabályai - 1.rész

Sok ember van, aki elhatározza az év első napjaiban, hogy idén végre rendet tesz az életében, nem halogatja tovább a súlyproblémája megoldását. Ha Te is közéjük tartozol, most segítünk, hogy eredményesebb legyél!

#táplálkozás #életmód
Receptek Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves

Könnyű, nyári, hűs frissítő, üde ízével igazán feldobja a diétát.

#ebéd #gluténmentes #cukorbetegeknek is #leves

Diétaválasztó

Találd meg a megfelelő Turbó Diéta csomagot!

Nemed:

kg

cm