Ingyenes szállítás 30 000 Ft felett

BLOG

Melyik csomagot válasszam? - Péter blogja, 8. rész

Turbó Diéta

A cikk szerzõje:

Turbó Diéta

 

Személy szerint, én a 30 napos, étkezéssel kombinált programot választottam. Gondosan kiszámolták nekem, hogy ahhoz, hogy a meglévő paramétereim mellett tizenöt kg-ot leadjak, kb. három-négy programot kell végigcsináljak.

Ezeket azonban egymás után folytatólagosan is meg tudom tenni, mert nem csak turmixokon fogok élni. Lehet, hogy az intenzívebb 14 napos program gyorsabb lett volna, de én már inkább a lassan, kényelmesen, de biztosan elvet vallottam.

Az első három nap méregtelenítettem. Ezt úgy képzeljétek el, hogy semmi más dolgom nem volt, mint napi négy turmixot és sok ásványvizet inni. Mondanom se kell, nem haltam bele. :)

Eleinte capuccinos, pisztáciás és csokis turmixot ittam. Érdekes volt, hogy ezek mellett egyáltalán nem is kívántam a csokit, pedig aki ismer tudja, hogy nem aprózom el ezen a téren.

Lelkileg már ráálltam a diétára, így csak fizikailag kellett ezt megtennem a három nap alatt, de mivel a turmixok finomak és laktatóak voltak, ez nem esett nehezemre.

Különösen örültem annak, hogy nem éreztem szédülést, erőtlenséget, mint korábbi diétáim során, de még csak nem is puffadtam, így a turmixok általi jól lakás is, olyan könnyed volt számomra.

Már csak a súlycsökkenésre vártam, de ezúttal nem félve, hanem kíváncsian.

Következő részek:

BLOG Így kerüld el a stresszevést a home office alatt Így kerüld el a stresszevést a home office alatt Így kerüld el a stresszevést a home office alatt

Az elmúlt hetek történései alaposan átrendezték az életünket. Attól függetlenül, hogy a pihenésé vagy a munkáé a főszerep most az életedben, a huzamosabb idejű otthontartózkodás alatt olyan viselkedési formákat figyelhetsz meg magadon, amelyek eddig akár teljesen ismeretlenek voltak számodra. Ilyen a stresszevés is.

#táplálkozás #életmód
Receptek Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves

Könnyű, nyári, hűs frissítő, üde ízével igazán feldobja a diétát.

#diétás ebéd #gluténmentes receptek #diabetikus ételek #diétás levesek

Fogyókúra kalkulátor: Találd meg a hozzád illő diétát!

Találd meg a megfelelõ Turbó Diéta csomagot!

Nemed:

kg

cm