Sikertörténetek

Csodás érzés könnyedebben mozogni!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Gabira az anyává válás időszaka alatt kúszott fel 20 kg. Az IdealBody®-ba lelkesen, de kissé félve vágott bele, ám kellemesen csalódott.

Bizony, hizlaló is tud lenni az anyaság

Tudvalévő, hogy a nők könnyebben híznak, azt hiszem azonban, az anyukák még könnyebben. Az első terhességem után rajtam maradt 20 kg felesleg nagy részétől még sikerült megszabadulnom, azonban 2. kislányom születése után már nem ment olyan egyszerűen a fogyás. A szoptatási időszakban nagyon kívántam az édeset, még hajnalban is felkeltem nassolni. Beleestem az „ugyan, kismamák elengedhetik magukat” és a „ne menjen pocsékba a gyerekek meghagyott kajája” című csapdákba. Hogy mennyire sokat szedtem fel, csak akkor tudatosult bennem, amikor a nyári rohangálásnál már nem bírtam lépést tartani a gyerekekkel. Régen sokat sportoltam, nagyon rossz érzés volt ráeszmélnem arra, hogy mit tettem a testemmel.

Annyira jó újra magabiztosnak lenni!

Elhatároztam hát, hogy diétába kezdek. Olyat kerestem, amely szakszerűen felépített, hogy ha már erőfeszítéseket teszek, egészen biztos legyen az eredmény. Az IdealBody® Nagy Fogyás programjában a termék mellett fontos volt számomra az is, hogy háttértámogatást kapok a tanácsadások formájában. Hogy a lehető legjobban választottam, mi sem mutatja jobban: 94 kg-ról indultam, és 78.7-re sikerült lefogynom. Rengeteget változott a kinézetem, visszanyertem az önbizalmamat. Csodás érzés, hogy újra tudok szaladgálni, görkorcsolyázni vagy éppen fára mászni a gyerekekkel, és utolérem a legkisebbet, mikor huncutul elszalad vagy elrobog a kismotorján.

Azt hittem, nehéz lesz, de könnyedén ki tudtam tartani

Ha belegondolok, ezt a fantasztikus változást nem is volt olyan nehéz elérni. Nagyon vártam, hogy elkezdhessem, lelkileg is felkészültem a megpróbáltatásokra. Ám a kúra meglepően könnyű volt, a turmix teljesen eltelített, egyáltalán nem éheztem. Persze azért kellett kitartás: a szilárd étel, a fűszeres, sós ízek hiányoztak a csak-turmix időszakban, főleg úgy, hogy a férjem készíti a világ legjobb házi hamburgerét:) De az éhség vagy az energiahiány nem gyötört, így ki tudtam tartani – és hogy mennyire megérte, az a tükörben remekül látszik!

Meg se mozdult a mérleg, de aztán....

Persze a mérlegen is napról napra megmutatkozott az eredmény. Érdekes módon a kúra elején nem akart megmozdulni a fránya 94-ről, pedig csak a turmixot ittam. Eléggé elkeserítő volt, de nem adtam fel, és nagyon jól tettem: 5-6 nap után egyszer csak beindult a fogyás, és azután már folyamatosan csökkent a súlyom. Ezt már nagyon lelkesítő volt látni! A kilók napról napra fogyatkoztak, én pedig szép fokozatosan visszanyertem az önbizalmamat és közelítettem régi karcsú önmagam felé.

A turmix egy anyukának nagyon nagy segítség

Még tennem kell a végső célért, de már tudom, hogy lehetséges és megvan hozzá az eszközöm is. Vacsorára továbbra is a turmixot iszom, gyakran más étkezésekre is, hiszen az oviba-bölcsibe-munkába rohanós hétköznapokban nagyon nagy segítség. Pillanatok alatt összerázom, és elégedettséggel tölt el a tudat, hogy egészségeset, sőt, fogyókúrásat „ettem”. Így töretlenül haladhatok a célom felé, és arról a szuper érzésről sem kell lemondanom, hogy egyre karcsúbb és karcsúbb vagyok:)

IdealBody®

Gaby 7 hónap alatt összesen 14,1 kg-tól szabadult meg.

Eredményei számokban:
Testsúly: 92,9 kg → 78,8 kg
Derékbőség: 99 cm → 88 cm
Csípő: 125 cm → 103 cm
Comb: 73 cm → 61 cm*

Az ő sikertörténete is érdekelhet:

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség