Sikertörténetek

Jó ez a diéta, mert sikerélményt ad!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Fél év után, ha kinyitom a szerkényt, végre szabadon válogathatok a ruháim között! Végre mások is észreveszik és méltatják a fogyásom eredményét.

Kedves IdealBody®-sok!

Nagyon élvezem, hogy kinyitom a ruhásszekrényemet, és szinte bármelyik ruhámat fel tudom venni!

Az év elején ez még nem így volt: 10 éve nézegetem őket, gondolván, hogy hipp-hopp jól lefogyok, és újra tudom őket hordani. De hiába próbálkoztam más fogyókúrákkal, egyre távolabb kerültem az áhított céltól. Kipróbáltam különféle diétákat, de azok mellett az irodai munkámat nem tudtam ellátni, ugyanis nehéz volt gondolkodni, azt pedig nem engedhettem meg magamnak.

68-70 kg volt korábban a versenysúlyom, ami pont 10 éve 71-72 kg-ra állt be. Ezzel még éppen fel tudtam venni a ruháimat, de aztán jött egy új főnök, új munkakör, sok stressz, és a kilók lassan tovább gyarapodtak. 1-1 hosszabb megállóval 75-78-nál állt a mérleg nyelve. Az éves orvosi vizsgálatokon kb. 2 kg-mal mindig kevesebbet mondtam, mert úgy gondoltam, azt majd gyorsan "ledobom", de nem ez történt.

2015 márciusában vettem egy M-es méretű felsőt próba nélkül, mert úgy tudtam ez a méretem, de otthon jött a döbbenet: ez már nagyon nem így van! Úgy néztem ki, mint egy hordó!

Ekkor határoztam el, hogy belekezdek egy 2 hetes IdealBody® programba! A kilók végre elkezdtek lefele menni,  ismét 78-at mutatott a mérleg. 3-4 kg fogyás volt az első kör eredménye, aztán a 30 napos programmal újabb 3 kg, majd újabb 3 kiló a 3. programmal. Igazából azt a részt élvezem a legjobban, amikor 1-1 program után a kilók még maguktól is mentek még lefelé.

Végre mások is észreveszik és méltatják a fogyásom eredményét.

Most, egy fél év után, ha kinyitom a szerkényt, ismét csaknem szabadon válogathatok a ruháim között! Fantasztikus élmény, remek születésnapi ajándék!

Üdv, E.Orsolya

PS: Mivel ilyen jól haladok, folytatom a diétát, amíg elérem a versenysúlyomat. Jó ez a diéta, mert sikerélményt ad! :-)

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség