Sikertörténetek

Nem volt megállás az álomsúlyig!

IdealBody®

A cikk szerzõje:

IdealBody®

 

Rózsától valaki megkérdezte, mikorra várja a 4. babát, holott „csak” pluszkilóit hordozta. Az IdealBody®-nak hála ma már nyoma sincs a kismamahasnak.

Addig nem voltam elszánt, amíg nem szembesítettek

Az IdealBody® számomra maradéktalanul beteljesítette a "látványos fogyás könnyedén" ígéretét. Nem volt ismeretlen előttem a termék, ám valahogy nem voltam igazán elszánt, egészen addig, míg valaki meg nem kérdezte tőlem, hogy mikorra várom a 4. babát. Még aznap rákerestem ismét az IdealBody® oldalára, hogy elolvassam a sikertörténeteket, mert az mindig erőt adott. Különös és nagyon-nagyon jó érzés, hogy most én írhatom az enyémet.

Kétkedve, de elhittem, hogy közel 20 kg-t fogyhatok 6 hónap alatt

2015. szeptember végén elmentem konzultációra az IdealBody® központba. A 175cm magasságomhoz 94kg voltam, ami 48-as ruhamérettel társult. Kiszámoltuk, hogy márciusra 75kg lehetek. Elég hihetetlennek tűnt, hogy közel 20kg-ot fogyjak 6 hónap alatt, de ahogy teltek a hetek, láttam, hogy mindez nagyon is lehetséges, és már tudtam: ez nem álom, végre valóban önmagam lehetek! Így is lett: 6 hónap alatt 18kg-ot fogytam, és ez rendkívül látványos. A 48-as ruhákat 40-es méretre cseréltem, és végre eltűnt a" kismamahasam". Már mindössze 3-4 kg választ el az álomalakomtól, de már nem sokáig, mert egy újabb 30 napos programot kezdek.

Folyamatosan csökkenő súly motivációja+kellemes diétázás+finom ízek = siker

Minden reggel mértem magam, és szinte minden nap csökkent a súlyom, ennek motivációját pedig semmi nem múlja felül! Ráadásul igazán nem kellett sokat tennem ahhoz, hogy minden nap örülhessek a mérlegnek: a diéta alatt nagyon jól éreztem magam, és az ízek sem hiányoztak: ha édességre vágyom, ma is csak bekeverek egy fél adagot a kedvenc turmixjaimból, és már meg is szűnik a nassolhatnékom.

IdealBody®

Lehet, hogy eddig Te is ezért nem tudtál még lefogyni?

Ami szerintem legjobb ebben a diétában: nem gondolsz az ételekre, hiszen adott a turmixod – és ez többet jelent a kitartásban, mint gondolnánk. Ezelőtt ugyanis más diétáknál szinte az egész napom az evés körül forgott (mit vegyek hozzá, hogyan készítsem), és ebbe bizony bele lehet fáradni – ezért volt, hogy mindig feladtam, és talán ezért adják fel még annyian. A 30 napos program valódi életmódváltás, hozzászoktat a rendszeres étkezéshez, a helyes ételmennyiséghez és a szükséges folyadékfogyasztáshoz. Mi több: ma már 8 km-t futok heti 3-4 alkalommal. Az IdealBody® programok előtt el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer örömmel fogok bármilyen sportot is végezni!

IdealBody®

Rózsa 6 hónap alatt összesen 17,6 kg-tól szabadult meg .

Eredményei számokban:
Testsúly: 94 kg → 76,4 kg
Derékbőség: 106 cm → 88 cm
Csípő: 118 cm → 105 cm
Comb: 58 cm → 56 cm*

Üzenetem a fogyni vágyóknak
 

Végezetül szeretnék üzenni azoknak, akik már egy ideje szemezgetnek az IdealBody® programmal: Ha akkor nekikezdtél volna, amikor először olvastál vagy hallottál róla, már rég célodnál lennél. Az IdealBody® épp ugyanolyan, mint a vicces graffitiben a futás: „Brit tudósok bebizonyították, hogy a futás 100%-kal hatékonyabb a futásra gondolásnál”. Ne gondolkodj az IdealBody®-n sem, hanem próbáld ki, és meglátod, neked is sikerülni fog!

Találkozzunk a sikeres IdealBody®-zók klubjában ;-)

Rózsa

BLOG Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták? Miért nem működnek a divatdiéták?

Mik azok a divatdiéták, és hogyan befolyásolják táplálkozási szokásainkat? Miért nem érdemes bedőlni nekik, és milyen élelmiszereket válasszunk egészségünk érdekében?

#táplálkozás #életmód
Receptek Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel Zabos-túrós amerikai palacsinta kollagénnel

Fogyj eredményesen akár sport nélkül is, szupergyors receptünkkel! Reggelire vagy uzsonnára is fogyaszthatod ezeket a kollagénnel dúsított palacsintákat. Tálald joghurttal és egy kevés bogyós gyümölccsel! 

#diétás reggeli #diétás édesség