Sikertörténetek

Kifogytam a ruháimat!

Turbó Diéta

A cikk szerzője:

Turbó Diéta

 

Zorán igazi nagyevőként vágott bele a diétába, mégis simán végig tudta csinálni. Meg is van a jutalma érte: sokat és látványosan fogyott, és nemcsak a ruhatára, ő maga is kicserélődött

A Turbó egyszer már bevált

Igen, rengeteget fogytam, és volt is miből. Amikor a mérleg 111 kg-ot mutatott, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, lefogyok. Egyszer már próbáltam a Turbó Diétát®, és akkor nagyon jó eredményeket hozott. Így regisztráltam a Nagy Fogyás programjába, remélve, hogy ez lesz majd az én Nagy Fogyásom is. Szerencsére így lett!

Mint akit kicseréltek 

Klasszisokkal kisebb ruhaméreteket (a 40-es helyett 34-es nadrág kell), teljesen megváltozott körvonalakat köszönhetek a programnak. És nyilván mindent, ami ezzel összefügg: a könnyedebb mozgást, légzést, az elégedettséget, a pozitív visszajelzések feletti örömöket. Ráadásul maximálisan végigcsinálható volt. Igaz, az intenzív szakaszt, amikor csak a turmixokat lehet inni, nehéznek találtam, de hát igazi nagyevőként vágtam bele. Aztán hozzászokik az ember és rutinná válik a diéta tartása.

Nekem nagyon hatásos volt

Az eredmények pedig nemcsak kilókban lelkesítőek: az etalon-nadrágom nemcsak hogy rámjön már, de még kicsit bő is. Rengeteget változott a testem, pedig a sportot még csak most kezdem majd beépíteni a mindennapjaimba. Úgy jöttek elő a zsírpárnák mögül az izmok, hogy csupán követtem a diétás szabályokat. Ebben pedig nagyon sokat segített a Nagy Fogyás csapata, nélkülük biztosan nem lett volna ilyen könnyű és egyszerű ez a négy hónap.

Turbó Diéta

Zorán összesen 15,5 kg-tól szabadult meg.

Eredményei számokban:
Derékbőség: 106 cm → 96 cm
Csípő: 115 cm → 106 cm
Comb: 68 cm → 56 cm

Az ő sikertörténete is érdekelhet:

BLOG BLOG Újévi fogyókúrák alapszabályai - 1.rész Újévi fogyókúrák alapszabályai - 1.rész

Sok ember van, aki elhatározza az év első napjaiban, hogy idén végre rendet tesz az életében, nem halogatja tovább a súlyproblémája megoldását. Ha Te is közéjük tartozol, most segítünk, hogy eredményesebb legyél!

#táplálkozás #életmód
Receptek Receptek Mentás ribizlileves Mentás ribizlileves

Könnyű, nyári, hűs frissítő, üde ízével igazán feldobja a diétát.

#ebéd #gluténmentes #cukorbetegeknek is #leves

Diétaválasztó

Találd meg a megfelelő Turbó Diéta csomagot!

Nemed:

kg

cm